|
2001-ben, németországi ösztöndíjam alatt hosszú munkával és spórolással szereztem be első komoly tükörreflexes gépemet. Az alapoptika nem elégítette ki vágyaimat, beszereztem első "telémet" is. Mindenhova vittem magammal és elkezdtem megragadni a pillanatot.
Képeimből - főleg természeti és tájképek - 2004-ben a szegedi Milleniumi Kávéházban kiállítást szerveztünk. Első kiállításomon több képem is gazdára talált, sikerült tehát az általam elkapott pillanatokkal másokat is gyönyörködtetni.
2006-ban az USA-ban dolgoztam, ekkor tértem át a digitális technikára. Miután hazatértem, felkértek, hogy fényképezzek az epresso.hu Online Felsőoktatási Hírügynökségnek. Sajtó és sportfotókat vártak tőlem, az elvárásoknak eleget is tettem. A hobbim itt már a hivatásommá vált.
Második kiállításom képei már mind digitális géppel készültek. 2007-ben a Szegedi Ifjú Alkotók Köre által szervezett kiállításomon a "Buborék" című képem első díjat kapott.
|