Család
A babák első egy éve roppant érdekes időszak, hiszen ilyenkor fedezik fel saját testüket, és környezetüket. Először elkezdenek látni, megtalálják a saját kezüket lábukat, emelik a fejecskéjük, fordulnak, kúsznak, másznak, felállnak, és elindulnak… S mindezt hihetetlenül gyors ütemben művelik, szinte egyik napról a másikra újabb produktumokkal lepnek meg bennünket. Hanna lányomon láttam igazán, hogy milyen gyorsan eltelt ez az időszak. Éppen ezért azt mondom, hogy az első egy-másfél évben érdemes akár több sorozatot készíteni a fontosabb állomásokkor, mert biztos vagyok benne, hogy mosolyogva fogjátok, akár vele együtt nézegetni egy két év múlva. Véleményem szerint ebben az időszakban nincs rossz alkalom a fotózásra, mert tényleg annyi csodás meglepetést tartogatnak számunkra, ahogy nyílik az értelmük, hogy szinte bármelyik nap megfelelő lehet. Napszak tekintetében babája válogatja, hogy mikor érdemes fényképezni, hogy milyen a napirendetek, csak a természetes fények miatt érdemes kb 4-5 órával bezárólag megejteni a fotózást. Ha lehetőség van, itt is ajánlani szoktam egy pár kinti kép készítését, akár a kertben, vagy a játszótéren. Egyrészt mert más hangulata van ezeknek a képeknek, illetve a kicsik is nagyon szeretik.
A picit nagyobb gyerekek is csodálatos alanyai a fényképezésnek, ahogy haladnak előre az időben, egyre inkább válnak tudatos résztvevőjévé a sorozatoknak. Itt aztán már rengeteg helyszín szóba jöhet, kezdve egy városi sétáig, a játszótéren át. Igazából csak rajtatok múlik, hogy milyen jellegű képeket szeretnétek.
A családfotózást valójában nem nevezném külön kategóriának, hisz ez bármelyik életszakaszban összekapcsolódik a sorozat készítésével, legyen az egy fél éves kislány, vagy egy óvodás ikerpár. A családfotók készítésekor nem csak anya, apa jelenhet meg a fotókon, hanem bárki akit szeretnétek. Nagyszülők, barátok… Legjobban itt is a nem beállított, természetes képek híve vagyok. Igazából úgy tudnám jellemezni, mintha elmennék hozzátok vendégségbe egy családi programra, és közben készítenék egy-két képet.